Tóth Marcsi
Az írónő a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja, aki 2025-ben kapta meg a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Már fiatalabb korában megmutatkozott írói tehetsége, 12 éves korában hosszabb novellákat írt, és prózaíró versenyeket nyert. Később azonban a filmek világa felé fordult, és produkciós koordinátorként, forgatókönyvíróként, valamint dokumentumfilm-rendezőként is dolgozott.
2011-ben talált vissza az íráshoz, ekkor publikálta Tatus halála című novelláját. A történetet egy irodalmi pályázatra írta, ami a vidéki élet, a hagyományok és a családi emlékezet témakörével foglalkozott. Ezután 14 évig dolgozott első könyvén, amelynek egyik legfontosabb novellája a pályázatra írt alkotás lett.
Erdő van idebenn
A novelláskötet megszületése valójában ott kezdődött, hogy az írónő maga a vidéket, a vidéki életet, a valós emberi sorsokat a faluban élő emberek életét és a bennük rejlő „erdőt” mutatja be. A szereplők a saját nehéz sorsukkal küzdenek, megismerhetjük álmaikat és félelmeiket.
A karakterek életének rengeteg titka, rejtekútja és útvesztője van. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.
Novelláskötet vagy regény?
A szerző első kötetében a novellák összekapcsolódnak, a szereplők több történetben is feltűnnek, hol fő-, hol mellékszereplőként, így egy egységesebb világ rajzolódik ki az olvasó előtt. Ezáltal a műfaj határai is elmosódnak, és a kötet helyenként a regényhez közelít.
„Nem a szakmának írtam”
Az írónő számára a legfontosabb visszajelzések mindig az olvasóktól érkeztek. Könyvének megjelenés után több helyszínre is ellátogatott, ahol személyesen találkozhatott az olvasókkal. Számos olvasókörben is vendégeskedett, így közvetlenül megtapasztalhatta, hogyan hatnak művei az emberekre.
Ózdi látogatását különösen várta, hiszen az egyik novella helyszíne a környéken található, így még közelebb hozhatta művét az ott élő közönséghez. Az írónő számára a legnagyobb ajándék az volt, hogy megoszthatta régóta vágyott könyvét az olvasókkal. Örömmel töltötte el, hogy sokan nem tudták letenni a könyvét.
A kötet első kritikája a Magyar Narancsban jelent meg, amelyet a szerző szintén pozitívan fogadott. A mű erősen önéletrajzi ihletésű: a szereplők, a helyszínek és a történetek részben Tóth Marcsi életéből táplálkoznak. A történetben hangsúlyosan jelennek meg női sorsok, családi elhallgatások és generációkon átívelő traumák.
Tóth Marcsi szerint életünk során gyakran találkozunk olyan emberekkel vagy helyzetekkel, amelyeket nem mi választunk, de ezek a tapasztalatok a javunkra válhatnak. Sosem adhatjuk fel az álmainkat, csupán kicsit több időre lehet szükség a megvalósításukhoz.
